Don Bosco Általános Iskola, Szakképző Iskola, Technikum, Gimnázium és Kollégium

2016/2017-es tanévnyitó ünnepség a Don Bosco Sportközpontban


2016. szeptember 1-jén különleges helyszínen tartotta a Don Bosco Iskola és a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium a tanévnyitó ünnepségét. Az új csarnok hivatalos megnyitója előtt már a két iskola diákjai birtokukba vehették az új létesítményt.

 

A tanévet Vitális Gábor atya és Ábrahám Béla szalézi tartományfőnök nyitotta meg, majd a Szalézi Gimnázium tanulói vidám műsora következett; dallal, verssel és szerepjátékkal tűzdelve. A gimis animátorok részt vettek a nyári Don Bosco Oratórium egy hetes rendezvényén, és ezt a szép hetet elevenítették fel egy kis előadás keretén belül. Az iskola énekkara gyönyörű hangon ismert dalokat szólaltatott meg, majd a gimnázium igazgatója Petróczi Gábor megnyitotta a tanévet a diákok számára.

 

Ezek után a Don Bosco iskola igazgatója Molnár-Gál Béla is köszöntötte a tanulókat. Az új csarnok és az iskola kapcsán egy fontos momentumot emelt ki, amit ő 4 pillérnek nevezett. A legfontosabb maga az iskola, a kollégium, a templom és a sportcsarnok. Ezek alkotják együtt a 4 pillért, s ezek a Don Bosco Iskola és Don Bosco szellemiségének a fő építőkövei.

 

Az ünnepélyes megnyitó után az iskola diákjai adták elő a műsorukat, amely a Don Bosco Himnusszal kezdődött, a Hallelujah című dallal folytatódott, s egy egyveleg zárta a sort ismert dalok részleteiből, melyek megelevenítették azt az életérzést, amelyet a diákok érezhetnek a Don Bosco Iskolában.

 

A színvonalas műsorok után igazi koncerthangulat vette kezdetét. Szabó Balázs bandája, majd Caramel szórakoztatta a fiatalokat és tették felejthetetlenné mindannyiunk számára a tanévkezdést.


Balogh Katalin

http://www.don-bosco.sulinet.hu/esemenyek/?id=314


Helyszín

Kazincbarcika, Don Bosco Sportközpont

Időpont

2016.09.01. 10:30 12:30

További Események