Don Bosco Általános Iskola, Szakképző Iskola, Technikum, Gimnázium és Kollégium

JÖTTÜNK, LÁTTUNK, GYŐZTÜNK, JÖVŐRE VISSZAMENNÉNK!!

2017. május 13-án Savio Szent Domonkos tiszteletére szervezett focikupára indultunk Budapestre, az óbudai szaléziakhoz. Hosszú utunk alatt imádkoztunk Szűz Anya közbenjárását kérve, hogy szép és jó időnk legyen, ami meg is volt.

Út közben beugrottunk Egerbe, a bazilikába a Rózsafüzér Társulatok találkozójára, ahol több ezer ember imádkozott együtt, ismerősökkel is találkoztunk. Budapestre érkezve még volt annyi időnk, hogy a mérkőzések kezdete előtt hamar megnéztük a szépséges Parlamentet.

Óbudán egy picit esett az eső, de bajnokainknak ez sem okozott hátrányt, hiszen annál jobban küzdöttek. A vége felé a kolis csapat a 3-dik helyért, a sulis csapat pedig az1. helyért küzdött. Nem hiába: valóban első helyen végzett az iskola csapata, akiket Fenyvesi Róbert tanárúr készített föl. A rendezvény végén az eredményhirdetést megvárva kiderült, hogy a kolis csapat tényleg a 3. helyezést érte el, aminek nagyon örültünk. Ennek örömére minden Kazincbarcikai Don Boscós beszaladt a pályára egymás nyakába borulva, körben összekapaszkodva kiabálták, hogy ”Bar-ci-ka”, „Ro-bi-bá”, „Já-nos atya”. Az eredményhirdetés végén az ünneplés sem maradt el, hiszen János atya, a „menedzser” gondoskodott róla: pizzát rendelt nekünk, amit elfogyasztottunk és már indultunk is haza. Csodás nap volt, remélem lesz még ilyen, várjuk a következő kupát!

Köszönettel:


Beri Patrik,

a Don Bosco Iskola 10. osztályos kőműves tanulója, kollégista és társai

Képek: https://goo.gl/photos/TQq7EisvgSuGm11SA

Helyszín

Budapest

Időpont

2017.05.13.

További Események