Szalézi Szent Ferenc Gimnázium - Kazincbarcika

Rendfőnöki látogatás 2018. november 2.

Nagy megtiszteltetésben lesz részünk november másodikán, mert Don Bosco tizedik utódja Kazincbarcikára látogat. A rendfőnök atya kazincbarcikai látogatása háromnapos magyarországi látogatása egyik fő eseményeként valósul meg, hiszen Magyarországon városunkban a legjelentősebb a szalézi jelenlét.

Ángel Fernández Artime atya a rendfőnöki pozíciót 2014. május 24-től tölti be.

 A látogatás időpontja az őszi szünet közepére esik. Ez az időszak hagyományosan a családi összejövetelek, a vidéki temetőlátogatások ideje. Természetesen külön szervezést igényel a diákok, tanárok, sőt a szerzetesek jelenléte is, hiszen ebben az időben az ő feladataik is megnövekednek a Mindenszentek és Halottak Napja egyházi vonatkozásai miatt.

A szokásos őszi szalézi pedagógiai konferencia helyett idén ez az esemény kerül megszervezésre. Ezért megfelelő időben hirdetjük a látogatást, hogy minél többen találkozhassunk a rendfőnök atyával.

 November másodikán Don Ángel Fernández Artime rendfőnök atya reggel érkezik Kazincbarcikára, ahol a délelőtt folyamán találkozik a Tartományi Tanács tagjaival. Ezután 12 órakor szentmisét celebrál a rendtársaival a helyi hívek és a fiatalok számára a Szent Család-templomban. A szentmise után ebéd következik, majd a délután folyamán a Szalézi Ifjúsági Mozgalom szervezésében kulturális programon vesz részt a Don Bosco Sportközpontban. 17 órakor a Rendfőnök atya és kísérete távozik városunkból, és Óbudára utazik.

 

 Béresné Madai Krisztina

tanár, Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

Helyszín

Kazincbarcika

Időpont

2018.11.02.

További Események