Szalézi Szent Ferenc Gimnázium - Kazincbarcika

Nagy László Fizikaverseny

2018. február 22-23-án két napra újra a fizikáé lesz a főszerep a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban. Ebben a tanévben már 33. alkalommal kerül sor iskolánkban a hagyományt teremtő és őrző Nagy László Fizikaversenyre. A megyei gimnáziumok fizikában jeleskedő diákjai csapnak össze két napon keresztül. Az első nap délelőttjén az írásbeli forduló zajlik, melynek teszt és számolásos feladatait a zsűri elnöke, Dr. Zsúdel László többszörösen kitüntetett fizika professzor állítja össze. Az írásbeli feladatok értékelése után a kilencedik évfolyamról a legjobb 4 tanuló délután egy mérési feladatot is elvégez. Ők egyénileg versenyeznek, és számukra a verseny az első napon befejeződik. A délutáni órákban, a feladatok megoldásainak ismertetése után a versenyzőket és kísérő tanáraikat hihetetlenül látványos fizikai kísérletek vagy előadások várják.

A felsőbb évfolyamokon kétfős csapatokban versenyeznek a tanulók, írásbeli eredményük összeadódik. Ennek alapján a legjobb négy iskola csapata jut be a másnapi szóbeli fordulóba. Ez a verseny legérdekesebb, leglátványosabb része. Az elvégzett mérési feladatokat majd a bemutatott kísérleteket, jelenségeket kell a diákoknak értelmezni, megmagyarázni. A fordulók végén mindig a szakmai zsűri értékel. A legeredményesebb diák, és a legeredményesebb iskola vándorserleget vihet haza, melyet egy évig birtokolhatnak.

 

Budai Tímea tanár

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

Helyszín

Kazincbarcika, Szalézi Gimnázium

Időpont

2018.02.22. 09:00 2018.02.23. 14:00

További Események