Szalézi Szent Ferenc Gimnázium - Kazincbarcika

Veni Sancte – 2018. szeptember 2.

A 2018/2019-es tanév tanévnyitó szentmiséje a Szent Család-templomban

 

2018. szeptember 2-a vidám-szomorú esemény a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium diáksága számára. Szomorú, mert véget ér a hosszú nyári vakáció. Vidám, mert ismét találkozhatnak osztálytársaikkal, barátaikkal. Ismét láthatják szeretett tanáraikat, akik bizonyára nagyon hiányoztak a nyári szünetben, és most készülnek a diákjaikkal való örömteli találkozásra.

A 2018/2019-es tanév Veni Sancte szentmiséjére 2018. szeptember 2-án 16 órai kezdettel kerül sor a Szent Család-templomban. A szentmisével egybekötött ünnepélyes tanévnyitóra szeretettel várjuk immár 650 főre duzzadt diákseregünket és 50 pedagógusunkat. A szentmisét P. Vitális Gábor sdb. tartományi vikárius, plébános atya tartja, majd Petróczi Gábor igazgató köszönti a nyári szünetet befejező diákságot, és bemutatja a gimnázium új pedagógusait. A tanévnyitó alkalmával néhány szóban érinti madj az elmúlt év kiemelkedő egyetemi felvételi mutatóit és nagyszerű nyelvvizsga-eredményeit. Köszönti az iskolába újonnan érkezett tanulókat és szüleiket.

Az ünnepélyes tanévnyitót követően szeptember 3-án reggel megkezdődik az órarend szerinti oktatás, az osztályokban először két osztályfőnöki órát tartunk, majd az immár elkészült és a pedagógusokkal ismertetett órarend szerint folyik a tanítás.

A tanévnyitó szentmisével kapcsolatban egyetlen – akár kellemesnek is nevezhető – aggályunk van csupán: a nagyméretű Szent Család-templom kicsi lesz a 700 fős Szalézi Szent Ferenc Gimnázium közösségének befogadására. Kívánom iskolánk minden polgárának, hogy örömökben gazdag, sikeres éve legyen az előttünk álló, most megnyíló 2018/2019-es tanév.

Helyszín

Szent Család templom, Kazincbarcika

Időpont

2018.09.02. 16:00 17:30

További Események