Szalézi Szent Ferenc Gimnázium - Kazincbarcika

Római utazás 2018. május 29-június 2.

A Szalézi Szent Ferenc Gimnázium fenntartói támogatásának köszönhetően 2018-ban már negyedik alkalommal nyílik lehetősége iskolánk húsz legkiválóbb diákjának, hogy jutalomból egy római tanulmányúton vegyenek részt május 29. és június 2. között. 

Az immár hagyományosan megszervezett utazás célja kettős: egyrészt a kiemelkedő, hitéletben is jártas diákok szorgalmának, tanulmányi, művészeti vagy sportban felmutatott példamutató és többéves tevékenységének elismerése. Másrészt Róma azon nevezetességeinek megtekintése, amelyek egy keresztény ember életében páratlan és szinte nélkülözhetetlen jelentőséggel bírnak mind vallási, mind történelmi szempontból, valamint Észak-Olaszország azon nevezetességeinek bemutatása, amelyek Don Bosco életútjának fontos állomásai.

Az idei tanévben változás, hogy a jutalomút elnyerése írásbeli pályázathoz kötött. Ebben a 10. és 11. évfolyamos diákok nemcsak arról nyilatkoznak, hogy szeretnének részt venni a kiránduláson és vállalják az ezzel járó kötelezettségeket, hanem nyilatkoznak azon eredményeikről is, melyek alkalmassá teszik őket a kitüntető utazás elnyerésére.

A pályázat során a következő szempontok kerülnek értékelésre: előző tanév végi és idei tanév félévi tanulmányi eredmény (amely 4.0-nál nem lehet rosszabb), versenyeredmények, sporteredmények, nyelvvizsgák fajtája és száma, keresztény szellemiség szerint végzett tevékenység, iskolai hittan teszt eredményei és az iskolai kulturális és közösségi tevékenység. Fontos szempont továbbá, hogy a tanuló iskolai magatartása is kifogástalan legyen.

Az iskola vezetése és tantestülete, a hittan oktatói és az intézmény fenntartói bíznak abban, hogy a tanulmányút céljai idén és a jövőben is teljesülnek: az arra érdemes diákok kiemelkedő munkájának jutalmazása, az ismereteik bővítése és a hitük elmélyítése mellett a többi diák előtti példamutatás, ösztönzés a jobb eredmények elérésére, megmutatni azt, hogy a „Szaléziban” nemcsak jó, de érdemes is tanulni!

 

Bolacsek László tanár

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

Helyszín

Róma, Olaszország

Időpont

2018.05.29. 06:00 2018.06.02. 21:00

További Események