Szalézi Szent Ferenc Gimnázium - Kazincbarcika

Újra együtt tavasszal?

2018. május 9-11.: tánc és dráma projekt a Szalézi Gimnáziumban

Még csak most kezdődik a tél, szokjuk a hideget, készülünk a karácsonyra. De tudjuk, hogy az ünnepek és a téli szünet után egy pillanat, és ismét itt a tavasz. A tavasz pedig elhozza a tánc és dráma projektet. 2018. május 9-11. között a kilencedik évfolyamosok következnek. Az osztályfőnökök már augusztusban elkezdték a szervezkedést, egybehangzóan az évfolyam szintű megvalósítás mellett érveltek az osztályfőnöki munkaközösségi megbeszélésen. Szeptemberben megbeszélték a szülőkkel, majd az osztályfőnöki órákon a diákokkal, s végül döntöttek: az egész évfolyam mindhárom napot együtt tölti. Az első két napon az Égervölgye Ifjúsági Táborban táboroznak, majd a harmadik napon a Herbolyai Szalézi Házban a szokásos rendben zajlanak a próbák és a bemutatók. Várjuk az új helyszínt, kíváncsiak vagyunk, hogyan tudjuk belakni a csodálatos tábort. Reméljük, hogy sok élménnyel gazdagodva zárjuk a programot, maradandó emlékeket szereznek kilencedikeseink, s az egész évfolyam összetartó, bár egymással egészségesen vetélkedő csapattá válik.

 

Harasztosi Viola tanár, projektvezető

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

Helyszín

Kazincbarcika

Időpont

2018.05.09.

További Események