Szalézi Szent Ferenc Gimnázium - Kazincbarcika

Nyílt nap a Szalézi Szent Ferenc Gimnáziumban

Gyere és ismerj meg minket, mi szeretettel várunk téged és számítunk rád!


2017. október 18-án a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium ismét kitárja kapuit minden hatodik és nyolcadik osztályos tanuló, illetve az érdeklődő szülők és tanárok előtt. A program reggel 8 órakor kezdődik a Don Bosco sportcsarnokban. A tavaly átadott sportlétesítményben minden érdeklődő részt tud venni a gimnáziumunk igazgatója, Petróczi Gábor, valamint az iskola lelki vezetője, Lytton atya tájékoztató előadásán. Itt információkat kaphatnak a 2018/19-es tanévben induló osztályokról, a felvételivel kapcsolatos tudnivalókról, az esetleges változásokról, az iskola lelki életéről, illetve a nyílt nap programjairól.

A programsorozat ezután egy látványos sportbemutatóval folytatódik. Majd minden érdeklődő diák és szülő átvonul a gimnázium épületébe, ahol lehetőségük van két tanóra megtekintésére.  Az iskolánk szinte minden tantárgyból készül bemutató foglalkozásokkal, hogy a hozzánk ellátogató diákok minél szélesebb körű ismeretet szerezhessenek gimnáziumunk oktatásáról, tanárairól, illetve a hagyományainkról. Nem könnyű tehát a választás, hogy melyik órára és milyen tanárhoz üljenek be a nyílt napra érkező diákok. Nagy az érdeklődés nemcsak a nyelvi órák, hanem a természettudományi, humán, valamint művészeti órák iránt is.

A foglalkozások megtekintése után az érdeklődőknek lehetőségük van az ebédlőben egy kötetlen beszélgetésre egymással és az iskola vezetésével. Elmondhatják észrevételüket a nyílt nappal kapcsolatban, illetve ha az iskolával, vagy a látottakkal kapcsolatban felmerült bennük kérdés, azt megbeszélhetik. Reményeink szerint a nap végére mindenki érdeklődését felkeltve sikerül megmutatni, milyen is egy jól működő, nyitott szalézi iskola.

 

 

Szilágyi Anikó tanár

Szalézi Szent Ferenc Gimnázium

Helyszín

Kazincbarcika, Szalézi Gimnázium

Időpont

2017.10.18. 08:00 14:00

További Események